Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetős fórum)
Nem falat, attól elvette a bordatörés a kedvem.
Bútort még biztos fogok, csak vártam ezt az időt, hogy jó legyen, nyitott ablaknál száradjon.
Mert jól nevelte a nagyi az anyukáját, ő jól neveli a sajátjait.
Biztos vagyok benne, a Lányod nem engedi a fánkba harapni a gyereket és visszadobni a "ládába".
Döbbenetes szülők vannak, így megértem az eperföld tulajdonosát, csak a normális embereket sajnálom, hogy kimaradnak a közös élményből, ahol tényleg nevelnék a természet szeretetére, a HOGYANRA?
Én voltam, láttam milyenek az emberek.
Nem írom ki, melyik miniszter testvérét vittem ki kocsival, az utcában lakott, egyetemet végzett a nő (na ilyenkor mondom, tanulástól okos lehet valaki,de intelligens nem), aki lekuporodott carni. Azt hittem ott ájulok el a szégyentől, csak reméltem, nem látták, hogy együtt vagyunk.
Hála az égieknek, még letudnám szedni az epret, addig én nem is kérnék senkit, hogy szedje le helyettem, mert addig örülök, amíg megtehetem.
Majd figyeld meg, hány gyerek áll a bevásárlókocsiban, cipőben.
Hányan nyomkodják össze csupasz kézzel a zsemlét, kenyeret? Hányan csípnek bele a szőlőbe, a kiméretlen mogyoróba, mandulába sötöbö, és dobják vissza ? Ki vagyok ezekre élezve, egyszer pofáncsap valaki tudom, de sokszor nem tudom megállni, hogy ne szóljak.
Inkább már, pékségben vásárolok, ahol külön adják ki az árút és külön kasszás bánik a pénzzel. Nem veszek olyan terméket, amit magamnak kell kimérni, pedig olyan finom gyümölcsteák voltak az Auchanban, lehet most is vannak, de nem megyek arra, mert undorodom az ilyentől.
Ez egy mostani, NEKEM, a GYEREKEMNEK mindent szabad világ hozománya.
Első olvasatra nekem megdöbbentő volt.
de én nem szedek epret, megvárom amíg más leszedi nekem itthon..
Itthon megnéztem. Bennem vegyes érzéseket keltett.
Egy jogos, a saját földjére azt enged be akit akar.
Ez baromság viszont.
"-3 hetes csecsemővel érkezett epret szedni, a babát pedig órákon át étlen-szomjan hagyta az ágyások között, babahordozóban a tűző napon."
Ha 2 kg/fő epret szedhet mindenki, ne mondják már senki, hogy órákig a napon van a csecsemő. A babahordozóknak általában van napfénytetője is, és azt honnét tudja , hogy étlen volt, kehet mielőtt bementek szopott a baba, víz még nem kell ha szopik.
Az, hogy néhány szülő kritikán alul neveli a gyerekét tény, de azok a szülők felnőttként, gyerek nélkül sem tudnak viselkedni, letapossák, gyökerestől kitépik stb. és bizony felnőttet is láttam pisilni, és carni is az eperföldön.
Ezzel azoktól a gyerekektől veszik el az élményt, akik a szüleik mellett boldogan rakosgatják a kosárba az epret.
Egyszer-kétszer voltam talán 3,5 éves gyerekkel, és 18 évesen is emlegeti milyen jó volt, pedig enni sem volt szabad neki, mert isten tudja ki köpött oda, pisilte le, milyen állat csúszott- mászott rajta?
Mosás nélkül nem eszünk a földről szedett eperből.
Témánál maradva, az üzletekbe se lenne szabad beengedni pár embert, legyen az gyerek, vagy felnőtt. Összefogdossák a pékárút, beleharapnak a gyümölcsbe és visszadobják sötöbö.
Láttam egy fotót egyik Hoxás nagyi unokájáról, ahogy együtt ültették a hagymát talán, nem tudom milyen növény volt.
Abban 1000% biztos vagyok, az a gyerek nem fogja az epret sem letaposni, sem dobálni, mert normális emberek nevelik.
A végén megint leírom, a föld tulajdonos meg azt tesz, amit akar, nem az ő kötelessége nevelni.
Én meg biztos, a pici gyerekkel is odamegyek, ahol közös tud lenni az élmény.
Naná, hogy nem kértem, de nem engedi nem kérni.
Mobilról netezek, dolgoztam idáig. Nagytestvér gépen magán dolgokkal nem megyek fel, hiszen mindent látnak.
Otthonról megpróbálom majd, de össze is foglalhatjátok.
Gondolom választhatsz.
írd, hogy nem kéred.
A linkre kattintva, felteszi a kérdést: Küldhetek neked értesítést a Gyermekszoba legjobb cikkeiről?
Nem akarom, nem engedi megnyitni így. Kis piszok. Nem is gondoltam volna egy, ilyen oldalról.
Nem értek hozzá, úgy csináltam mint mindig.
ez a címe:
Mostantól tilos a belépés a gyerekeknek a vértesszőlősi eperföldre
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)